For English click here.

2017 április 10-én Áder János köztársasági elnök aláírta a nemzeti felsőoktatási törvénymódosítást, mely korlátozza a CEU és más Magyaroszágon működő külföldi egyetemek tanszabadságát.

A CEU határozottan ellenzi a döntést, és azonnal jogi útra tereli az ügyet. A CEU továbbá felszólítja a magyar kormányt, hogy adja jelét a köztársasági elnök által említett jó szándéknak egy olyan megoldás érdekében, amely lehetővé teszi, hogy a CEU Budapesten maradhasson.

Hálásak vagyunk annak a többezer támogatónknak, akik bátran kiállnak a tudás szabadsága, az intézmények szabadsága és a tanszabadság mellett. A CEU megszakítás nélkül folytatja az oktatást, a kutatói munkát, és továbbra is a közösség szolgálatában áll.

Hogyan segíthet

Az alábbi módokon tudja kifejezni támogatását és szolidarítását a CEU-val:

Az alábbi linkeken olvashat a CEU-ról és a tervezett törvénymódosításra adott válaszunkról.

friss hírek

Rengeteg erőfeszítés árán elindították amerikai képzésüket, sőt, túl is teljesítették a működéshez szükséges feltételeket, erre belekötnek az épületbe, és lekicsinylik azt – így vélekedik a CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt, miután az amerikai képzésük helyszíne miatt támadta őket a kormányoldali média. Szerinte a magyar kormány már eldöntötte, hogy nem írják alá a Budapesten maradásukhoz szükséges megállapodást, Palkovics László ráadásul azt is rosszul tudja, hogy nem oktathatnak Bécsben.

New York állam oktatási hivatala megerősítette, hogy a CEU teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet az államban – reagált kedd este a CEU a Magyar Idők cikkére.
A lap arról írt, hogy a CEU és amerikai partnere, a Bard College közötti, tavaly aláírt együttműködésnek nincs valódi tartalma.

A Magyar Idők arról írt: üres, tartalom nélküli együttműködési megállapodást köthetett a CEU az amerikai Bard College-dzsal. Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese tagadja a vádakat, szerinte a magyar oktatástól elvont pénzből, nagy erőfeszítésekkel beindították az amerikai képzést, a magyar kormány mégsem írja alá New York állammal az előkészített egyezményt, ami biztosítaná a CEU budapesti működését.

Jöhet a Fudan Egyetem, erre maga a miniszterelnök adta ki a parancsot.
A keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy miniszterelnöki határozat, amely szerint Orbán Viktor a kínai Fudan Egyetem magyarországi felsőoktatási tevékenységének támogatásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazását az innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján.

Ha jól értjük, a kormány színvonalas egyetemeket, sok külföldi hallgatót akar. Csak nem a CEU-n.
Palkovics László interjújának már az előzetese is sokatmondó volt, de az ördög, mint tudjuk, a részletekben, ezért íme néhány újabb idézet a 168 Órából az innovációs minisztertől.
Tételmondat. Nincs CEU-ügy, ha mégis, akkor álságos. Ezért nem is válaszol több fontos kérdésre, így arra sem, aláírja-e a kormány az államközi megállapodást.
Amire viszont válaszol, az sok mindent megmagyaráz azoknak, akik értik a 22-es csapdáját.