For English click here.

2017 április 10-én Áder János köztársasági elnök aláírta a nemzeti felsőoktatási törvénymódosítást, mely korlátozza a CEU és más Magyaroszágon működő külföldi egyetemek tanszabadságát.

A CEU határozottan ellenzi a döntést, és azonnal jogi útra tereli az ügyet. A CEU továbbá felszólítja a magyar kormányt, hogy adja jelét a köztársasági elnök által említett jó szándéknak egy olyan megoldás érdekében, amely lehetővé teszi, hogy a CEU Budapesten maradhasson.

Hálásak vagyunk annak a többezer támogatónknak, akik bátran kiállnak a tudás szabadsága, az intézmények szabadsága és a tanszabadság mellett. A CEU megszakítás nélkül folytatja az oktatást, a kutatói munkát, és továbbra is a közösség szolgálatában áll.

Hogyan segíthet

Az alábbi módokon tudja kifejezni támogatását és szolidarítását a CEU-val:

Az alábbi linkeken olvashat a CEU-ról és a tervezett törvénymódosításra adott válaszunkról.

friss hírek

„Amíg tagja a Fidesz az Európai Néppártnak, addig erre a szövetségre koncentrál. Az EP választásokon pedig a Néppárt tagjaként veszünk részt.” – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter interjújában az Ungarn Heute-nak. Szerinte politikai amatőrök, akik választási kampány idején vitáznak a Fidesz tagságáról. Az Európai Bizottság elnökségére aspiráló Manfred Webernek pedig úgy tűnik fontosabb, hogy legnagyobb politikai ellenfeleinek az elismerését kivívja, mint hogy pártcsaládja tagjaival vagy akár a német kormánnyal szolidáris legyen.

Hősnek, Európa legfontosabb emberének nevezte Orbán Viktor Salvinit az olasz La Stampának adott interjújában. A jobboldali olasz miniszterelnök-helyettes, az olasz politika új európai szövetséget formáló erős embere csütörtökön jön Budapestre, hogy Orbánnal tárgyaljon, bevallottan részben pártügyekről. Ebből az alkalomból adott hosszú interjút Orbán a mérsékletnek számító torinói lapnak, akik az olasz közönségnek büszke patriótaként mutatták be a magyar miniszterelnököt.

Az Alkotmánybíróság szinte hetek alatt eldöntötte, hogy semmi kifogásolnivaló nincs a rabszolgatörvényként elhíresült rendeletben. A CEU-val kapcsolatos törvényről viszont két éve nem tudnak dönteni. Az elmúlt kilenc évben rengeteg kritikát kapott az Alkotmánybíróság, mert sokak szerint kormány szája íze szerint működik. Lehet még független szervezetnek nevezni az Alkotmánybíróságot? [...] És akkor nézzük a konkrét ügyeket.

Orbánnak is lépnie kell ahhoz, hogy elindulhasson a CEU és a Müncheni Egyetem együttműködése.
„Nem zárjuk be a Nádor utcai kampuszt, aki idejön öt év múlva, itt fog találni minket, ezt garantálom.” Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora nyilatkozott így a múlt héten a Klubrádiónak.
Szavait sokan úgy értelmezték, hogy létrejött a megállapodás a CEU és a magyar kormány között, de legalábbis az egyetem vezetői tudnak valamit, ami garantálja, hogy hosszabb távon Budapesten maradhatnak, így elkerülhetővé vagy visszafordíthatóvá válik a Bécsbe költözésük.

Elképzelhető, hogy a világhírű Stanford mellett más amerikai felsőoktatási intézményekkel is megállapodást köt a CEU – tudta meg a Népszava. […]