CEU: jönnie kell a hivatalos vizsgálatnak

„Érdeklődve várjuk a felsőoktatási törvényből fakadó következő lépést, az Oktatási Hivatal hivatalos vizsgálatának az elindítását, arról, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemek, így a CEU teljesítik-e a törvény szabta feltételeket” – mondta a Hírklikknek Enyedi Zsolt, a budapesti CEU rektorhelyettese. Az államigazgatásnak ugyanúgy kellene eljárnia, mint az elmúlt években tette, amikor ellenőrizte a papírok meglétét.
„Eddig csak politikai nyilatkozatok voltak, most az lesz az érdekes, hogy jönnie kellene a szakmai résznek: az Oktatási Hivatal hivatalos vizsgálatának; várjuk is ennek megkezdését, amely – a törvény értelmében – január elseje után esedékes” – fejtette ki megkeresésünkre Enyedi Zsolt. Elismerte ugyan, hogy konkrét határideje a vizsgálat megkezdésének nincs („a törvénnyel az is a probléma, hogy nincs benne egyetlen egy egyértelmű határidő, feltétel, arra vonatkozóan sem, hogy kinek, mit kell csinálnia”), de szerinte a törvényből logikusan az következik, hogy napokon belül el kell indulnia a vizsgálatnak. „Ugyanakkor a mai viszonyok között az sem kizárt, hogy vizsgálatot hetekig, hónapokig vagy akár évekig is elhúzzák” – tette hozzá a rektorhelyettes. Mindenesetre az államigazgatásnak van már rutinja az ilyen vizsgálatban, s semmi mást nem kellene tennie, mint ugyanúgy eljárni, mint az elmúlt években, amikor a papírokat ellenőrizték – mondta Enyedi Zsolt. Hozzátette: „az államigazgatásnak van ilyen esetekre vonatkozó rutinja, de sajnos nem lehetünk biztosak atekintetben, hogy a CEU-t ugyanúgy fogják kezelni, mint bármelyik másik egyetemet”.
Kérdésünkre, hogy hogyan áll a CEU Bécsbe költözésének a folyamata, a rektorhelyettes kifejtette: „ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, évekig el fog tartani”. Egyelőre még csak annak folyik a tervezése, hogyan valósul majd meg a jövő tanévben az ingázás Budapest és Bécs között.
December 3-án jelentette be a CEU – először közleményben, majd nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében, mivel a Lex CEU értelmében nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től,. A döntést azért december 3-án hozták nyilvánosságra, hogy időben tudjanak hallgatókat toborozni a következő tanévre. Az erről kiadott közlemény emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 20 hónapban a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indított az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését.