Weber Budapesten van, a CEU-n már tiszteletét tette

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje kedden érkezett Magyarországra, és egyik első útja rögtön a CEU-ra vezetett, az Index fél 11-kor kapott egy képet, amin a politikus a CEU épületében látható.
A lap úgy tudja, hogy az egyetem rektora ma délelőtt éppen az amerikai ügyvivővel és a brit nagykövettel tárgyalt, ezután fogadta Webert.
Manfred Weber azért érkezett Magyarországra, hogy Orbán Viktorral egyeztessen a Fidesz Európai Néppártban maradásáról. Ehhez Weber egyik feltétele az, hogy biztosítsák a CEU megmaradását Budapesten. Weber, aki a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) alelnöke, látogatása előtt az Augsburger Allgemeine című német helyi lapnak azt mondta: Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában.
Szeretnék segíteni a CEU-nak, hogy módot találjon a munkája folytatására – mondta Weber a lapnak, amely szerint a politikus azt fogja felajánlani az egyetemnek, hogy pozíciókat finanszíroznak az egyetem irányításában. A lap szerint két katedrát Bajorország finanszírozna, egy harmadikat pedig egy alapítványon keresztül képzelnének el.
Weber másik feltétele a Soros Györgyöt és a szintén néppárti politikus Jean-Claude Junckert pellengérre állító kampány leállítása. Utóbbi úgy tűnik, halad:
Frissítés: Szemlénk megjelenése után a CEU közleményben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy Manfred Webert meglátogatta az intézményt:
Az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Manfred Weber a mai napon irodájában kereste fel a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorát, Michael Ignatieffet. Weber Úr azért érkezett, hogy megbeszélje, hogyan biztosítható a CEU amerikai akkreditációjú intézményként való működése Magyarországon. A CEU támogatja Weber Úr kezdeményezését, és várja a Manfred Weber és Orbán Viktor közötti találkozó eredményét. Mivel a magyar kormány által hozott törvény értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat az amerikai akkreditációjú programjaiba, a CEU az eddigi terveit követve továbbra is arra készül, hogy a következő tanévben az amerikai akkreditációjú programjait Bécsben indítja el.