Kovács Zoltán a Reutersnak: Nem fogunk törvényt módosítani a CEU miatt

A CEU-n végzett kormányszóvivő végülis nem cáfolta, amit a Miniszterelnökség a minap mondott, hogy akadályozni sem fogják a CEU és egy bajor egyetem együttműködését.
Nem változott az álláspontunk a CEU ügyében, nem fogjuk megváltoztatni a magyarországi felsőoktatási törvényt a CEU miatt - mondta a CEU-n végzett Kovács Zoltán a Reutersnak.
Michael Ignatieff, a CEU rektora nem tudott nyilatkozni a hírügynökségnek, de a Klubrádiónak kedden azt mondta, Bécsben mindenképpen megnyitják új campusukat ősszel, ami mellett biztosan megtartják a budapesti Nádor utcai intézményüket is, noha azt azonban még nem tudják, miképpen maradnak Budapesten.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára Szél Bernadett írásbeli kérdésére pedig azt válaszolta korábban a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem formálódó együttműködésével kapcsolatosan: amennyiben a bajor és a magyar felsőoktatási szabályokkal, valamint az európai gyakorlattal összhangban áll, kész hozzájárulni az egyetemek együttműködéséhez, és ahhoz, hogy magyar, amerikai és német szabványok szerint elismert diplomát is kiadhassanak.
Korábban Orbán Viktor levélben biztosította a bajor miniszterelnököt arról, hogy nem fogja akadályozni a CEU és a bajor intézmény együttműködését.