A legelején, amikor az Akadémia finanszírozását megváltoztató törvény kijött, nagyon közel kerültem ahhoz, hogy tiltakozásképp lemondjak. Máig sem tudom, hogy jó vagy nem jó, de egyeztetve a többi választott vezetővel, azt mondtuk: ha felállunk, akkor nem képviseli senki az Akadémia érdekeit, hiszen hónapokba telik, amíg új elnököt választanak. Ezért a harcot választottuk. Azóta folyamatos lépéskényszerben vagyok – nyilatkozza lapunknak Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki most először beszél arról is, miként élte meg a kormányzat rohamát, és mikor érezte meg, hogy politikai logika diktálja a tudománnyal kapcsolatos álláspontot. […]
- Ez nagyon különleges jelenség a magyar társadalomban, nem is tudom, létezik-e ilyen együttműködési képesség nagyon különböző emberek között más területen.
- Nagyon fontos, hogy számunkra a tudomány művelése és képviselete a meghatározó szempont. Arra mindenki különösen vigyázott és vigyáz most is, hogy amikor valakit értékelünk, akkor a munkáját értékeljük, és ne azt, hogy melyik szekértáborhoz tartozik. Talán a társadalomtudományokban ezt nehezebb betartani, mert ott szükségképpen több a politikai következménye egy-egy kutatásnak, mint a természettudomány területén. Én elég szerencsétlennek tartom, ha ezt a helyzetet politikai ellenállásként értelmezik. Nehéz és kényes a határvonal, meddig tart a tudományos szempont érvényesítése, és hol kezdődik a politika. Úgy láttam, a kollégáim nagy része ezt megértette. A CEU-ügyig valahogy úgy tűnt, ez a határvonal a politika számára is világos.
- Érdekes, hogy ezt mondja, mert épp a kinevezésével egy időben vezették be a kancelláriarendszert az egyetemeken, és e mostani viták, akár a CEU-val kapcsolatosak is, sok mindenben emlékeztetnek az akkoriakra. Volt olyan remény önben, hogy az MTA közösségét és tudományos autonómiáját meg tudja óvni?
- Én nem így mondanám ezt. Vigyázni kellett. Megegyeztünk Pálinkás elnök úrral is, hogy ne csússzon bele az MTA a politikába. Sajnos ez az utóbbi két évben megtörtént.
...
- A kancellárok kinevezése inkább politikai kérdésnek, mintsem a tudomány érdekeit sértő lépésnek tűnt?
- Ez akkor inkább politikai kérdésnek tűnt, és eltérő módon kezdett működni a rendszer. Volt olyan egyetem, ahol azt mondta a rektor, hogy jó az együttműködése a kancellárral. A nyilvános fellépést nem láttam indokoltnak, noha egy-két konkrét esetben persze tudtam, hogy a kancellárok túllépnek azon a határon, amelyet jogosnak tartanék. A CEU ügye volt az, amikor úgy éreztem, hogy a magyar tudomány érdeke sérül, mert az egyik legjobb kutatóhelyünk részben vagy egészben elköltözik. Aztán már minket támadtak, amit még mindig nem teljesen értek. Mi ennek az egésznek a célja, hová fut ki?
...
- Az, ahogy a kormány a CEU-t kezelte, ahogy a CEU vezetőivel tárgyalt, elkeserítette? Megrendült? Megérezte, hogy a lex CEU-nak semmi köze szakmai kérdésekhez?
- Valahogy ott jött először elő, hogy politikai logika diktálta a tudománnyal kapcsolatos bánásmódot. Holott ennek fordítva kellene lennie: a tudomány eredményeit kellene figyelembe venni a politikai döntéseknél. Ezt próbáltuk segíteni kutatásokkal például az oktatás, az egészségügy területén. A CEU miatt szerveztünk egy nyílt fórumot, majd szűkebb körben egy vitát, amelyen részt vett Palkovics László, akkor még államtitkárként, és a CEU rektorhelyettese. Megpróbáltunk közvetíteni. Akkor még optimista voltam.
- A CEU vezetése is az utolsó pillanatig reménykedett.
- Igen. Valamilyen értelemben persze még mindig itt van az egyetem, és talán valamekkora része marad is.
- A CEU-val kapcsolatos eseményeket azért is érdemes megvizsgálni, mert a kormány kommunikációja és stratégiája hasonló mintázatot mutat azzal, ahogy az Akadémiát támadta. Előbb egy váratlan, senkivel nem egyeztetett törvénymódosítás, aztán listázás, médiauszítás, majd politikai megbélyegzés. Az, hogy az MTA „ellenzéki központ” lenne, a Fidesz narratívája, a kormány szándékosan nyomja bele az Akadémiát e pozícióba, mert így tudja ellehetetleníteni a szakmai érvelést. A CEU-nál is ugyanez történt. Nem volt veszélyérzete akkoriban?
- A CEU-ügy után volt egy hosszabb beszélgetésem a miniszterelnök úrral, ott volt Balog Zoltán akkori miniszter és Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is. Ez előremutató beszélgetés volt. Egyetértettünk, hogy Budapest ennek a régiónak a tudományos központja, az MTA-t sok környező állam akadémiája mintaképnek tekinti, és ezt még inkább ki lehetne használni, erre építeni lehetne. Szó volt arról is, hogy kellene egy komoly, modern kongresszusi központ. Ebben egyet is értettünk. Balog miniszter úr ezt követően jelentkezett is azzal, hogy ilyen tervek és olyan gondolatok vannak. Aztán a választásokat követően derült égből villámcsapásként érkezett… […]
