A populizmust megszeretni legfeljebb Stockholm-szindróma lehet

Nem attól lesz valaki populista, hogy kulturális vagy gazdasági alapon hergel, és nem is csak a lenézett melósok dőlnek be ennek. A populizmus sem olyan fekete-fehér, mint amilyennek a világot láttatja.
Az Azonnalin kialakult populizmusvita hiánypótló, de az eddig megjelent cikkekben sok helyen zátonyra futnak az érvek. Ez nem feltétlenül a szerzők hibája: eredendő problémája a populizmuskutatásnak, hogy nem tudjuk igazán, mi is az a populizmus.
Ahogyan erre Szalai Máté helyesen rámutatott, a populizmusra ideológiaként vagy politikai kommunikációs stratégiaként is lehet tekinteni – ez egy létező tudományos vita. Személyesen azt gondolom, hogy ezek nem zárják ki egymást.
...
Nem lehet mindig csak a népet megosztó, demokráciát lebontó politikusokra mutogatni minden rossz forrásaként – ez maga is egy populista kijelentés lenne. A populizmusnak van keresleti oldala is, vannak olyan emberek akik fogékonyak rá, és persze vannak olyan elemei a populizmusnak ami szinte mindannyiunknak tetszik. Politikai hovatartozástól függetlenül elég sokan éreztük már, hogy hülyék, sőt kifejezetten rosszindulatú emberek akarják megmondani, hogyan kéne élnünk, miközben józan paraszti ésszel meg lehetne oldani a problémáink nagy részét. A Guardian tesztjén, ami több CEU-s kutató közreműködésével készült, pedig ki is tudjuk deríteni, hogy mennyire vagyunk populisták.
...
A szerző, Szászi Áron, a CEU hallgatója.