Az Európai Bíróság „Bizottság kontra Magyarország”, c-66/18 számú ügyében, a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény 2017-es módosítása, azaz a lex CEU kapcsán hozott döntése igazolja a CEU akadémiai szabadság és jogállamiság védelmében folytatott küzdelmét.
Az eljárás eredményeképp olyan irányadó ítélet született, amely megerősíti az Európa-szerte működő szabad intézmények jogi védelmét. A Bíróság egyetértett a Bizottsággal abban, hogy Magyarország megsértette a Kereskedelmi Világszervezettel kötött egyezményt, az EU-s jogot, és az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt, “a tudományos élet szabadságára, a felsőoktatási intézmények alapításának szabadságára és a vállalkozás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket.”
A mai döntéssel a lex CEU érvényét vesztette. A CEU szabadon oktathatja amerikai akkreditációjú programjait Budapesten. Ez egy fontos erkölcsi és jogi győzelem, és óriási győzelem az akadémiai szabadság számára Európában.
Bízunk benne, hogy a magyar kormány arra használja ezt az alkalmat, hogy irányt váltson, és visszaállítsa a többi magyar egyetem autonómiáját és szabadságát, beleértve a Magyar Tudományos Akadémiát kutatóintézeteit és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is.
A sajtótájékoztatón felszólal:
Michael Ignatieff, elnök-rektor
Fodor Éva, a CEU Demokrácia Intézet társigazgatója
Liviu Matei, rektorhelyettes
Ulrike Plettenbacher, osztrák ügyekért felelős igazgató
A CEU-ról:
A CEU világszerte egyedülálló nemzetközi környezetet és kiemelkedő oktatást kínál, amely különös hangsúlyt fektet a kritikus gondolkodásra, és a társadalmi felelősségvállalásra.
A CEU diákjai több mint 90, oktatói több mint 50 országból érkeztek. Az Egyetem az ott folyó oktatás és kutatás minősége mellett annak közpolitikai jelentőségére is komoly figyelmet fordít. Célunk az, hogy segítsük a 21. század legfőbb kihívásainak megértését és megoldását, legyen szó a klímaváltozásról, a demokratikus kormányzásról, a nemzetközi biztonságpolitikáról, vagy a történelemtudomány és a filozófia kérdéseiről.
A CEU minden programja rendelkezik amerikai akkreditációval. Az Egyetem és programjainak jelentős része rendelkezik osztrák és magyar akkreditációval. Emellett a CEU több oklevelet közösen ad ki más, vezető európai egyetemmel.