Budapest, 2017. március 28. - A CEU jogi lépések kilátásba helyezése mellett, azonnali sajtó-helyreigazítást követel az Origo hírportálon megjelent, „Súlyos szabálytalanságokkal működik Magyarországon a Soros-egyetem” című lejárató cikkben közöltek vonatkozásában (http://www.origo.hu/itthon/20170328-sulyos-szabalytalansagokkal-mukodik-...), amelyek valótlanságokat állítanak az Egyetem működésével kapcsolatban.

Sandeep Pai, a CEU környezetpolitika és menedzsment mesterszakának hallgatója Ramnath Goenka emlékdíjat kapott azért az oknyomozó újságírói munkáért, amelynek keretében az Indiában jelenlévő magas szintű korrupció leleplezésén dolgozott. Sandeep közérdekű adatigényelést használva derítette ki, milyen módon próbálta befolyásával visszaélve elérni több indiai parlamenti képviselő, hogy az állami tulajdonú vállalatok a politikushoz kötődő kiadványokat, szervezeteket és eseményeket finanszírozzanak.

Senada Sali (RAP 2014-es évfolyam, nemzetközi kapcsolatok 2015-ös évfolyam) az első roma származású ügyvéd az elmúlt évtizedben, akit kineveztek az Európai Roma Jogok Központjában. Itt olvashatja el Senada saját írását a gyerekkoráról, a motivációjáról, karrierjéről és arról, hogy miért kezdett el jogot tanulni a CEU-n és hazájában, Macedóniában.

Mariana Kotzevát (közgazdaságtudomány szak, 1993-as évfolyam) nevezték ki 2017 január 1-jével az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala élére.

Kotzeva, aki 1998 és 2002 között a CEU gazdaságtudományi tanszékén is dolgozott vendégelőadóként, 2012 áprilisában csatlakozott az Eurostathoz mint szaktanácsadó, és 2014 júliusában nevezték ki főigazgató-helyettesnek.  

Szembesülve az új nemzetközi helyzettel, amelyben veszélyek fenyegetik a nyílt társadalom értékeit és a liberális-demokratikus szabadságjogokat, kötelességünk megvizsgálni a nyílt társadalom alapvetéseit, és őszinte párbeszédbe kell bocsátkoznunk a kritikákkal, mondta a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff, január 17-én elhangzott előadásában, amelyet A nyílt társadalom újragondolása címet viselő projekt elindítása alkalmából tartott.