Egyetemünk nyílt társadalmat támogató küldetésének egyik legfontosabb eleme a társadalmi felelősségvállalás. Az Egyetem hallgatói, tanári kara és alkalmazottai a közösség aktív tagjai magánemberként és szakemberként egyaránt. Tudásukat az állampolgárok és közösségeik életkörülményeinek javítására használják. Az Egyetem támogatja a diákok minden olyan törekvését, amely a társadalmi szükségletek és problémák felismerésére és orvoslására irányul.
Az egyenrangú partneri viszony és párbeszéd a helyi, regionális és nemzetközi szervezetekkel és szereplőkkel elengedhetetlen része Egyetemünk társadalmi felelősségvállalásról vallott nézeteinek. Hisszük, hogy minden állampolgár képes ötletekkel, energiával és tettekkel hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez, és hogy ezek a kezdeményezések nagyobb sikerre számíthatnak, ha a megvalósításukban is részt vesznek a polgárok. Örömmel fogadjuk és támogatjuk, ha közösségünk tagjai aktívan lépnek közös célok érdekében. Valljuk, hogy a társadalmi felelősségvállalás a társadalom minden szegmensében – a magánszemélyektől a vállalkozásokon át a kormányszervekig és a civil szervezetekig – lehetséges és elvárható.
Társadalmi Felelősségvállalás Iroda
A Társadalmi Felelősségvállalás Iroda koordinálja és népszerűsíti az Egyetemen futó társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységeket. Az Iroda igyekszik olyan, az Egyetem nyílt társadalom melletti elkötelezettsége által inspirált új, nagyszabású projekteket előterjeszteni és lebonyolítani, amelyek kézzelfogható előnyökkel járnak egyének és csoportok számára az egyetem falain kívül is.
Az Iroda célja egy olyan intézményi környezet létrehozása, ahol mindenkit megbecsülnek, és ahol mindenki fontosnak érzi, hogy tegyen a társadalom fejlődéséért és a valós társadalmi változások eléréséért.
Önkéntességi lehetőségek
A CEU igyekszik minél több szervezetet összekötni CEU-s önkéntesekkel. Önkéntest keres? Vagy önkéntes szeretne lenni? Lépjen velünk kapcsolatba a communityengagement@ceu.edu e-mail címen.
Kezdeményezések és projektek
Socrates program
A Socrates Program bölcsész- és társadalomtudományi egyetemi kurzusokat kínál Budapesten és Bécsben olyan felnőtteknek, akiknek a múltban nem volt lehetőségük továbbtanulni. Kurzusaink ingyenesek, jelentkezéskor előnyt élveznek az alacsony jövedelmű jelentkezők. A kurzusok az élet és a társadalom fontos kérdéseit taglalják – barátságos hangulatban, de magas színvonalon, egyetemi szinten. A programól bővebben itt tájékozódhat.
Learn & Engage program
A program konzultációt, képzést és forrást biztosít a CEU közösség számára saját, társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységük megtervezésében, kidolgozásában és megvalósításában. A program célja, hogy ösztönözze a közösség tagjait olyan project ötletek véghezvitelére, melyek változást hozhatnak a rászoruló emberek számára Magyarországon és Ausztriában.
Határtalan Tudás sorozat
A CEU professzorai és a velük együttműködő magyar szakemberek, valamint a társadalmi élet szereplői mutatják be az érdeklődő közönség számára a legizgalmasabb tudományos aktualitásokat és azok közvetlen hatását mindennapi életünkre. A CEU Határtalan Tudás sorozata abból az elvből indul ki, hogy a tudás mindenkié. A tudományos áttöréseknek, a társadalmi problémák megoldását célzó legújabb kutatásoknak nemcsak elérhetőknek kell lenniük a nagyközönség számára, hanem széleskörű viták alapját is kell képezniük. Így tudunk az új kihívásokra együtt, egy közösségként válaszokat találni.
A korábbi előadások felvételei, valamint bővebb információ itt érhető el.
Widening participation program
Középiskolai hallgatókat célzó program, mely felhívja a figyelmet a felsőoktatásban való részvétel fontosságára.
A projekt fő céljai:
- társadalmi mobilitás fokozása az oktatás révén
-támogatás és motiválás a hátrányos helyzetű társadalmi-gazdasági háttérből származó fiatalok számára
Önkéntes segítői program Covid idején
A koronavírus járvány idején a CEU még inkább elkötelezett, hogy minden eszközzel segítse és támogassa a helyi közösségeket. A CEU hallgatói és dolgozói önkéntes munkával segítik az arra rászorulókat angol nyelvi korrepetálás, online informatikai mentorálás és idősek részére nyújtott kapcsolattartás területeken.
Dr. Ámbédkar angol oktatás
A projekt fő célja a roma középiskolás diákok számára nyújtott rendszeres, heti rendszerességű angol oktatás.
Online emberi jogi programok, workshopok
A Human RightS Initiative (HRSI) a CEU-n működő figyelemfelkeltő és kapacitásépítő szervezet, melynek küldetése a társadalmi szerepvállalás elősegítése az ifjúság bevonásával, a hallgatók aktív részvételével.
Fő célcsoportjaink a CEU hallgatói és öregdiákjai, helyi és regionális hallgatók, civil szervezetek munkatársai és aktivistái, valamint helyi és regionális civil szervezetek. A HRSI számos programot és workshopot kínál a tanév során, melyre CEU-s és CEU-n kívüli érdeklődök is jelentkezhetnek.
Elérhetőség: hrsi@ceu.edu
Művészeti programok, workshopok
A CEU Culture Hub néven működő művészeti központja elkötelezett amellett, hogy számos élvonalbeli, elgondolkodtató és szórakoztató eseményt hozzon el a CEU-hoz, és ösztönözze a CEU közösséget saját projektjeik kezdeményezésére, kidolgozására és szervezésére.
Évente legalább 40 rendezvényt és projektet szervezünk, kiállításoknak, filmvetítéseknek, koncerteknek, táncműhelyeknek, valamint kiemelkedő kulturális szakértőket felvonultató tudományos projekteknek otthont adva. A Culture Hub küldetése, hogy kapcsolatba lépjen helyi független művészekkel, fesztiválokkal, közösségekkel és kulturális intézményekkel.
Elérhetőség: culturehub@ceu.edu
Étel és adománygyűjtés rászorulók számára
Civil és egyházi szervezetekkel együttműködve, évente több alkalommal szervez a CEU étel- és adománygyűjtést a budapesti és bécsi rászorulók számára. Az egyetem dolgozói és hallgatói a kampuszokon kihelyezett gyűjtődobozokban adhatják le adományaikat. Az ünnepi szezon alkalmával hátrányos helyzetű gyermekek kívánságait teljesítik a CEU közösség tagjai.
CEU Science-Shop (előkészítés alatt):
A Science Shop a civil társadalom és az egyetemi közösség találkozási pontja: az egyetem diákjai és kutatói a civil szervezetek és közösségek által felvetett kutatási kérdéseket válaszolják meg.
A CEU Science-Shop tervezett indulása: 2022. január